|
2023-11-17 21:00:55, péntek
|
| |
| |
PISZÁR ÉVA VERSEI 
Komróczkiné Piszár Éva ( Nagykálló, 1962. október 6. - )
"Két vér szerinti lányom van, de 23 éve gyerekeket nevelek, így a családom nagy létszámú. Hitben élő fegyelmezett család vagyunk.Teret adó és következetes neveléssel, eredményesnek mondhatom eddig munkámat. Szeretem a szép mutatós,nyugodt környezetet. Boldog vagyok abban amit csinálok. Társasági ember vagyok.Szeretem a zenét, verset. Van egy unokám is, azt hiszem az évek alatt sok élet tapasztalatot kaptam a Sorstól."
“Szép dolog kifaragni egy szobrot és életet adni neki; de még szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal." (Victor Hugo)
/Piszár Éva/
Piszár Éva verseiben sok szép, bölcs gondolat van, szinte az életéből merített mindent. Verseinek mély szántású gondolatai, csodaszép, magával ragadó, különleges alkotásai, szép szóképei megérintik a versek kedvelőit, szinte egyetértünk vele mindenben.
Csodálatosan ír, ihletet maga az élet, a nagybetűs Sors adja neki!
Büszke vagyok rá, évek óta ismerem őt.
Poet.hu
Link
A GYÁVASÁG NEM SEGÍT
Felfordult világban kietlen emberek,
túlpörgött aggyal csak pénzért versengnek.
Erkölcs, szabály sehol, gonosz uralkodik,
telhetetlen zsarnok folyton acsarkodik.
Érdek szülte érvek homályt hoznak, rettegést,
hamis arcok jönnek, valótlan test beszél.
Gyávaság börtöne sötétséggel tölt fel,
hazugság kábultan, sikolyokkal tör fel.
Jövő kétes ködben, hűvös ármányba zár,
idegen szelektől egyre nő a dagály.
Féljen, aki lenyúz, kiszívja a véred,
gátat húz elébe saját nemzetének.
Vadhús lett a szemed, ha észre nem veszed,
soha aljassággal célod nem érheted.
Okulj, ember fia, pusztuljon a métely,
elfogy az édes máz, keserű lesz éter.
Grimaszod rút vágás, ne légy örök kényszer,
szorongató ármány szakadjon már széjjel,
tettek nélkül végleg bekebelez a közöny,
késő lesz, ha elér a pusztító vérözön.
A LÍRIKUS EPILÓGJA
"Csak én bírok versem hőse lenni,
Első s utolsó mindenik dalomban.
A mindenséget vágyom versbe venni,
De még magamtól tovább nem jutottam."
Csak magamból tudok meríteni strófát,
Én éltem meg ezt a sok jó s borzalmas órát.
Nem is célom másokról firkálni,
Nekem kell a földön magamért helytállni.
Olykor lehet ugyan, hogy hassak a rosszakra,
Hisz olyan csodás a világ, ha jó ember használja.
Kínos napok, nehéz évek, órák halmaza
Megtanított sok mindenre, de főleg a Hálára.
Voltam nagyon magam alatt, rettenetes mélyen alant,
Fehér koporsóban, lila szemfedéllel a föld alatt.
Nagy bánat ért, mikor ilyet álmodtam,
Fehér szekrénysoros, lila szőnyeges nappalimban.
Eltemettek, és én féltem a rettenetes sötétségben.
Nem látok semmit, nyöszörögve kértem,
Segítsetek, nagy a teher, levegőm sincsen.
Válasz is jött, Anya, hisz ég a villany, felkapcsoltam!
Nem láthatok semmit, nagy a teher rajtam,
Ahol én vagyok, nincs senki, egyedül maradtam.
Keservesen sírva, rémülten hebegtem.
De már éreztem, fogják kezem, ébredeztem.
Alig mertem hinni a fülemnek, hogy a földön vagyok.
Amit láttam, minden a régi, s szeretteim állnak ott.
Vénámban a vér hol lüktetett, hol sercegett.
Úgy éreztem, mint akiben vérátömlesztést végeztek.
Alig bírtam leplezni, hogy legyűrt a rémület,
Anya, kérlek, bírd ki, itt vagyunk neked!
Nehéz a kilátás, nagy bennem a bánat.
De legyőzöm a gonoszt, így semmi nem árthat.
Rettenetes terhek ezek, de belátom leverten,
Fájdalmamat nem azok okozták, kik itt állnak mellettem.
Ezért hősként, szívemből, ígéretet tettem,
Nem látom, ki bántott, csak őket, kik szeretnek.
Azóta is küzdök, megállásom nincsen,
Minden megélt óra kibányászott kincsem.
Kincs, ami körülvesz, minden, amit látok,
Nem a tárcámban levő gazdagság jelenti a világot.
Egyre csak azt érzem, minden itt a földön
Saját vívmányodból lesz mennyország vagy börtön.
A fejedben van a sorsod megírva,
Cselekedeteid után jön a méltó jutalma.
Minden attól is függ, te magad hogy látod,
Miért leszel hálás, miért nyomod az átkot.
A megpróbáltatásnak még koránt sincs vége,
Hétről hétre jön, mit újjáéleszteni kéne.
Romlik ez a világ, egyre inkább szenved, sajog,
Mutassuk meg, hogy az emberi agy a legnagyobb dolog.
Ha ezt teszem, látom, csak így élhetem a saját világom.
Mindenkiért nem tehetek, ezt kellett belátnom.
Le kell menni nagyon mélyre, hogy tudd, milyen lehet fönt,
A saját sorsáról minden ember maga dönt.
A rossz álmom, miben eltemettek engem, az sem volt véletlen,
Nagy Mester volt, ki átkarolva tanított egy éretlent.
Fájdalommal teli világ, kérlek, értsd meg,
Permanens nevelés az egész élet.
Ha küzdesz, és a fegyvert nem teszed le,
A Mindenséget kapod a kezedbe!
Folytassa pályázat - Az idézet Babits Mihály: A lírikus epilógja című verséből való.
A REMÉNYHEZ
"Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!"
Eszembe jutottál,
Te lelkem megmentője,
Magányos szívem
Dalra ébresztője.
Hittem benne,
Mikor hozzám értél,
Ez kell nekem,
Az élet szebb mindennél.
Szép szavad, dicséreted
Ékesített mindig,
A mézes szavaktól
Émelyedek most is.
Amit te sugalltál,
Zene füleimnek,
A legszebb élményt tőlem
Mégis elvetted.
Önző lettél,
Vagy az is voltál mindig,
Nekem ez rémes
Mind a mai napig.
Ömlöttek a szavak,
Az imádó áldások,
S ha kikeltél magadból,
Jöttek a szemrehányások.
Ha szerettél volna,
Nem bántasz meg annyit,
Féltékenységed szülte
E zöld szemű kínt itt.
Talán hittem,
Vagy még hiszek is neked,
A te szemléleted
Nem változtathatom meg.
Kezdtem félni tőled,
Mert mára már más vagy,
Próbáltam megérteni
A te meglátásodat.
Van, amit értek,
És tolerálni megpróbálok,
A szerelem nem ismer
Viszont ilyen súlyos átkot.
Reménytelen küzdés
Azt hiszem ez mára,
Mert az önzőséged
Ördögtől jövő pára.
Köszönöm, ha valaha,
Ha igazán szerettél.
Miért nem vigyáztál,
Mielőtt megvetettél.
Az igaz szerelemnek
Nincsen gyanakvása,
Ami meggátolja,
A féltékenység beteges órája.
Lelkemet nem adom,
De veszteség ért téged,
Majd észreveszed,
Ha a hamis gátat átléped.
Nem becsülted
A madárka viszonzott dallamait,
Most varjúk kárognak,
Isten tudja, mit.
Szeresd magad,
Mint ahogy engem akartál,
Rájössz majd,
Mennyire megbántottál.
Legyen egészséged
És még időd arra,
Hogy rájöjj,
Az önzőség a lélek megrontója.
Ha bántani szeretnél valakit,
Mondd el magadnak,
Amit én hallgatom el
Oly sokszor itt.
Reménykedem, felébredsz
Az egyszemélyes álmodból,
S ha tükörbe nézel,
Engem látsz majd ott.
Akkor talán jó tanítód voltam,
Bár nem akartam lenni.
De mindig a küldetésem
Kell elvégezni.
Ha tettem érted,
Köszönöm az égnek.
Én nem változok,
Neked kell megérned.
Folytassa pályázat - Az idézet Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez című verséből való.
A VAK LÁNY
Nem volt sors kegyeltje, vakon született Ő.
Csodaszép teremtés, arca kifejező.
Cserfességgel áldott, mindenki kedvelte,
csengő kacajával a házat betöltötte.
Számtalan jó ember óvta őt, féltette,
ki csak ismerhette, óhaját kereste.
Szemlátomást nőtt fel, hervadás gyötörte,
színtelen, fény nélkül, a világot gyűlölte.
Gyönyörű alkata, lenyűgöző bája
sok férfi szívének önfeledt próbája.
Egy ifjú megszólalt különös hangjával,
kit lenyűgözött a lány kedves mosolyával.
- Szerető sugarad szív mélyére hatott,
fogadd szeretettel, mint barát, adhatok.
- Ne kínozz, nem kérem! Hiszen én nem látok,
védtelen, kegyetlen sorscsapást hordozok.
- Fényt hozok minden nap, melletted van helyem.
- Felesleges próba, élni sincs már kedvem.
- Minden derűs, új lesz, boldogság, öröm jön,
engedj a szívedhez, én ezt megköszönöm.
Megkérte a lány kezét, legyen felesége,
látóvá segíti, mámoros lesz léte.
Karöltve sétáltak, reményeket szőttek,
meséltek sok álmot, örömkönnyet nyeltek.
Örömhír érkezett, donorajánlás jött,
boldogságban együtt a pár készülődött.
Sikeres műtét volt, fény költözött belé,
első pillantásra barátja lép elé.
- Leszel feleségem? Gyöngyöm, édes mátkám?
Iszonyú döbbenet úrrá lett a lánykán,
Most vette csak észre, vak az ő barátja,
nemet mondott ekkor ígért házasságra.
Köszönte a fiú az összes boldog órát,
szíve kottájába zárt be minden strófát.
Majd levél érkezett pár nap múlva a lánynak,
melyben szerelmének kérései állnak.
Hálásan méltatja minden kapott percért,
boldogságot kíván, megőrzi szerelmét.
Kérése csak annyi, soha nem feledve,
nagyon vigyázz Kincsem, mind a két Szememre!
AHOGY SZERETNI ÉRDEMES
Lemegyek most nagyon mélyre
Tanuljak meg szeretni
Megküzdök a szenvedéllyel
Amelyt te tudsz szerezni
Legjobb érzés a szívemből
Hogy tehozzád tud felérni
Nem tudom, hogy honnan erő
De megtanulok remélni
A jóságban megfürödni
Finom édes élvezet
Egész világ tanulhatna
annyi benned a szeretet
Szeretni csak úgy érdemes
Boldogságot megélni
Szeretetünknek lelkében
Pihenésnek érezni
Legszebbre te tanítottál
Önzetlenül éreztél
Leveszem a szégyenpalát
Úgy adom, hogy szeretnéd
Tehetséged, a figyelmed
Másokért élsz, szüntelen
Hálából ezért nyerhetted
Mert ez boldog szerelem
Ahogy szeretni érdemes Komróczkiné Piszár Éva verse
Link
ANYUKÁMNAK
E szál virág bársony szirmában van örömkönnyem,
mivel szeretném kifejezni hálám s köszönetem.
Örömünnep már az, hogy létezünk egymásnak,
legnagyobb ajándék, amit ember kaphat.
Végtelen és fegyelmezett türelmedért,
fogyhatatlan jóságodért, ami önzetlen és tiszta,
szeretetedért, mely mindennap biztonságom adta,
kedvességed, amíg élek, örök minta,
angyali érintésed a leghatásosabb pirula.
Kérlek, ölelj most a dolgos két karodba,
fogadd szál virágom szívemtől fakasztva.
Köszönöm Édesanyám, hogy gyermeked lehettem,
belém vetett bizalmadért áldjon meg az Isten!
Gyermeki csókkal kérlek, MARADJ SOKÁ VELEM!
APUKÁM EMLÉKÉRE
Elmentél, itt hagytál, ez borzalmasan fájt,
meg akartam halni, kínzóan markolt vájt.
Fújtad a nevemet, míg oda nem értem,
telefonon jött hír, de ezt én nem hittem.
Nem készültem fel rá, drága Édesapám,
hogy ilyen hirtelen vesztünk el 2000 tavaszán.
Előttem adtad ki végső lélegzeted,
ki átélt hasonlót, ilyet az érthet meg.
Most is nehéz róla írni, mert fáj nagyon,
nemes lelked én itt többé nem láthatom.
Engem az vigasztal, drága Édesapám,
dacára halálnak, segítőm maradtál.
Tudom, egyre inkább lelkemhez érve élsz,
hangoddal, szavaddal fülembe még mesélsz.
Segítséget kérek, és hozzád fordulok,
hiszed vagy nem, hallom, ahogy választ súgod.
Azóta tudnod kell, még jobban figyelem,
hasonló mozgásunk, ezt nem beképzelem.
A kezed, a fejed, tartásod, járásod,
ha rám nézel fentről, minden nap láthatod.
Büszke vagyok most is, mert felettem ragyogsz,
tanult egyenesség minden nap kamatoz.
Tudom, életünknek nemesebbik rendje,
ha szülőket gyermek kísér végső helyre.
Akkor nem volt vigasz, borzadozva láttam,
csodálatos testre rögöt hogy dobálnak.
Nagyon haragudtam égre, földre egyben,
hetek teltek, mire enyhült felengedtem.
Tizenöt év eltelt, apukám ez igaz!
Én nem feledlek el, ez számomra vigasz.
Nyugodjál békében, figyelj továbbra rám,
mert ez teszi szebbé nehezen telt órám.
Égjen a számodra mécsesünk örökre,
fényét ragyogja be lelked örömkönnye,
nekem is sugározz, ha az enyém enyhül,
folyton érezhetjük, együtt vagyunk szentül!
BIZTATÓ ÜZENET
Ragadd meg egyszer még, mit sorsod elrabolt,
sosem adták könnyen, győzd le, ami gátolt,
távolt hozd közelebb, nagyon fontos érdek,
vágyaid almáját így végleg eléred.
Fess szívet az égre, folyton-folyvást nézzed,
üzenj az agyadnak, küldd, mit szíved érez,
szóljon szép hegedű egyre hevesebbet,
szűnni nem akarva igaz mesterművet.
Megfeszül a vászon, dagadnak az erek,
reményfonalad most neked dolgoz, remeg.
Még zúgnak a folyók, árnyékot adnak fák,
lehet boldog élted, mosolyog a Nap rád.
Letörlöm a könnyed, ha csendes éj leszáll,
ismerd fel érzésem, mely végre rád talált.
Ami régen gyötört, mára végre gyönyör,
szemedből csillogón, mely örömkönnyözön.
Megfordul a világ, ha Te is akarod,
mulandó homályból aranyló dér ragyog,
újult erő adja a felkelő Napot,
rád ragyog most fénye, boldogan fogadod.
Egy csillag költözik aranyos szívedbe,
aprócska lángjával békét telepítve,
mit magad sem hittél, mélyből tör felszínre,
őrző szeretettel ölellek most körbe.
Érdemes volt járni csillagos ösvényen,
tűzvonattal jönni kattogó erekben,
egyre közeledni a végállomásra,
boldogsággal nézni a parancsnokára.
Vágyad végtelenje lebegőn szárnyalhat,
szívbe költöző hév legjobbat kihozhat.
Engedd meg magadnak, ki tudja meddig még,
szikrázó dallamnak vedd át az ütemét.
BOLDOG KARÁCSONYT!
Angyalkák éneke száll a levegőbe`,
csilingelő hangjuk szívem kibélelte.
A szívemből e gondolat azt üzeni nektek:
sok kimondatlan szavatok törje meg a csendet.
Dalolnak az angyalkák égi dallamot,
ilyenkor a kemény szív is lágyabban dobog.
Olyan jó, ha szeretetből tovább adhatok,
fogadjátok tőlem, ti földi angyalok.
Hófehér karácsony szeretete rám talál.
Minden évben hozzánk, értünk visszajár.
Harangszóval ébred, s repül ezüst szárnyon,
ettől olyan malaszttal teljes a karácsony.
Hópehely is úgy száll ránk, mint gyógy-lepel,
fehérre mossa lelkünk, velünk együtt ünnepel.
Csingilingi száll a dal - hozzánk száll, értünk ég eme diadal.
Tündököl a gyertyák lángja, irigy ma a hold is rája.
Száll a fény és a dal - áldást szórva ránk.
Hadd legyen ma éjjel feledhetetlen éjszakánk.
Készülj fel a boldogság legszebb órájára,
Rád gondolnak, fények gyúlnak, újra éled a rég kialudtak lángja.
CSODÁLATOS TÉLI VILÁG
Csillagmesét alkot, habcsókokat kimér,
balkonodra lépve könnyű álmot ígér.
Jégillatú éjben selyemszárnyú angyal,
hópihéket szórja jégvarázs vigasszal.
Csábító fehérség, szűzies tisztaság,
millió kis-csillag táncolva kacarász.
Ellepi a rosszat, szálldogál naphosszat,
gyöngyözve a tájat, belepi a házat.
Szegélyt fest a fákra, habhegyet utcákra,
párnácskát ásító házak ablakába.
Öltöztet, vigasztal, földön járó tündér,
ingyen ad önzetlen, annak is, ki nem kér.
Játszi szél ringatja, föld s az ég így egyben,
örök üdv csodája nem téved el egy sem.
Andalító csönddel ránk lehel mindenség,
mennyi bűbáj terem ígéretnek telén.
Kerítés hófehér fodorral csipkézve,
színházi látványa szívemig felérve.
Szívós szelídséggel tél szerepet tölt be,
láthatatlan Isten az ő szervezője.
Természet-nyelvezet, tanulni érdemes,
fordítva nem lehet, jutalma élvezet,
orgonán is játszik, örökként megadó,
földi lény számára fölöttébb megható.
EMELD A LÁBAD 
Emeld a lábad, kerüld az árkot
léptednek súlya váltson világot!
Életem múlik, taposnak, hol tudnak
nem alkuszom meg, maradok ifjúnak
Törékeny lelkem néhanapján vérzik
gyökerek szálai újfent megigézik
Nem hagyom bús-képpel szembesülni
a gyáva támadót, ki próbál megtörni
Kevés volt a jóból, vágyak lázadoznak
nem leszek szolgája búbánatos sorsnak
Bennem a hatalom, nem éri föl szitok
mondhat a nagyokos bármiféle mocskot
Emelkedem hozzád, vagy ereszkedem éppen
nem hagyom soha győzelembe vetett hitem
Féltőn őrizlek, mint csigát a háza
kapaszkodj belém e zavaros világba,
Egy élet hossza edz és nem gyötör,
pokol és mennyország időnként kitör
Nem esem kétségbe, bármi jön ezután
mindenki távozik, de üres zsebbel ám
Születtünk ajándékba édesanyánk által
újjászületnünk nekünk kell, de százzal
Gravitáció ellenére, oly sokszor
nem lefelé esni a lebegő pózból
Emeld a lábad, kerüld az árkot
léptednek súlya váltson világot!
ÉLJENEK A GYEREKEK
Vidd tovább a szót, mit szívek zengenek!
Gyermekhang nélkül nincs földi éltetek!
Segítsétek őt könnyed pihegésre,
két biztos pont közt a legeslegszebbre!
Utazás során baj sose érje!
Tánclépései földet beérje!
Kísérje őket szeretet szelleme
maradék nélküli tartalmas életre!
Áss tovább, a mély még kincset rejteget,
létezés öröme mindig meglephet!
Édesítsd életét, érezd a kérését!
Egy árban ússzunk a boldog életért!
Segítsd kottázni az élet hangjait!
Add meg az első, biztos dallamit!
Varázsold széppé mindig álmait,
öröm kísérje ébredéseit!
Vidd tovább a szót, mit szívek zengenek!
Majd, mint dominók egymáshoz érjenek,
együtt érezve rezzenésüket,
oltalmazd és óvd a gyermekeidet!
FÉLTELEK, ÉDESANYÁM
Féltem Anyám létörömét,
látom rejtett, fájó könnyét,
véget nem ér aggódása,
homály fedi reményt nála.
Nehéz lett a mosoly ára,
megtörte a keresztfája,
sajgó csontok gyötrik testét,
megbékélve viszi terhét.
Fakult, kék szemébe nézek,
szenvedéstől tompult fények
hová vitték legszebb álmát,
elhagynátok veszni vágyát?
Kell még, lásson boldogságot,
gyermekében vigasságot,
mikor megkaphatná végre,
akkor léptek légterébe?
Hagyjátok az Édesanyám,
életvonalt visszaadván,
kegyetlen kór, földi élet,
eleget még nem téptétek?
Fájó pontja volt a sorsunk,
arra vágyott boldoguljunk.
Istent kérve értünk retteg,
féltőn sóhajt, beleremeg.
Soha nem volt nagy igénye,
főztje egyik büszkesége,
éhes szájat ő nem hagyott,
minden betérőt fogadott.
Aprócska test, hatalmas kincs,
mosolyánál drágább,
ó, nincs. 
Panasz nélkül most is ránk vár,
csak üljünk az asztalánál.
Esedezve kérlek, Uram,
egyengetem végre utam,
engedd meg, hogy érezhesse,
bánat többé ne érhesse!
Hagy mutassam végre neki,
van, ki gyermekét szereti,
fájdalmát is elfeledné,
fényt szemébe visszanyerné.
- Édesanyám, figyelj reám!
Izgalomtól reszket a szám,
hogy adhatnék vissza neked
ennyi féltő szeretetet?
Érzed kezem melegségét?
Hallod szívem gyors verését?
Te adtad az én életem,
porcikádból van mindenem.
Ölelj, mint rég két karoddal,
teríts be a csókjaiddal!
Amit adtál, itt él bennem,
gyökeret el nem eresztem.
Meghatóan ragyog a Nap!
Megrendítő e pillanat!
Érzem tested, rezdülésed
úgy, mint anno, kisgyereked.
Ne eressz el, maradj tovább,
engedd meg a gondoskodást,
amíg élek, érted teszek,
hogy boldogan velünk lehess!
Ó, áldott nap, ne érj véget!
Látom ragyogó szemedet,
érzem, gondod messze repül,
szép találkozás ez belül.
FIGYELJ MAGADRA!
Találd meg önmagad,
mielőtt bárki után kutatsz,
a felismerés mindenkihez
mutatja majd utad.
Megkaptunk mindent,
mit az élet adhatott,
napfényt, holdat,
hömpölygő csillagot.
Eget, földet, vizet,
mi maga az élet,
ettől szem nem látott
még nagyobb értéket.
Állatokat, erdőt,
virágot és füvet,
az ember elmét,
reményt, erőt és hitet!
Ha egységed-tudatod rendben,
megindul a csoda,
csak ne emlékezz rosszra,
mert könnyen visszavezet oda.
GYEREKEK, ÁRVA GYEREKEK
Úgy, de úgy szeretnék gazdag lenni!
Minden éhes gyereket jóllakatni, átölelni.
Vénátokat feltölteni boldog kéjjel,
Dalolni fületekbe minden áldott éjjel.
Lelketeket ápolni, gazdaggá tenni!
Szavam hitelével, reménnyel titeket feltölteni.
Sugároznék kedvet, hitet, boldogságot,
Örömöt, hogy szeressétek a kitárult világot.
Éhezőről nem hallanék, akkor látnék békét!
Ha tehetném, megforgatnám az élet varázsgömbjét.
Bárcsak tudnám varázspálcán küldeni a varázsigét,
Fenntartani a már megszületett ártatlan emberkét.
Jogotok van élni velünk együtt, hitben,
Ha van lélekenergia, mit sok ember hirdet.
Küldjétek feléjük, mert ez már nem késhet!
Szorítok értetek, s én küldök jelet a csillagos égnek.
Tükröződjön kért fohászom vissza rátok,
Szeretnék csodát tenni, de ahhoz porszem vagyok.
Lépjen velem, vagy nélkülem S.O.S.-be, ki tenni tud,
Gyermekélet, fontosabb nincs, ameddig a Föld forog.
Egy hajnalon, ha arra kelnék egyszer végre.
Hogy a sorsotok terhét rátették egy kóbor keresztre,
Ha a keserű pohár végre kiürülne,
Akkor mondhatnánk, hogy béke költözött e földre...
GYERMEKEK
Nélkületek a Földön csak több lenne a gyűlölet,
kevés igaz szó érinthetné tompa füleket.
Ne hagyjátok érzésetek magatokba megkövülni,
kiszolgáltatottságotok ne próbálják megsebezni.
Epedő lelkekre gyógyír a szavatok,
nap járásával újra és újra gyógyítotok.
Ekkora ajándék nincs földi életben,
a világ jövője rejlik ereitekben.
Bántanak benneteket, fantomfájdalom jár bennem,
értetek, titeket szeretve teljes az életem.
Hatalmas Égbolt, vedd le arcukról a tébolyt!
Szüntelen mosolyt fakasztva csak adj! Csak adj!
Nyújts erőt, hitet, kedvet! Bontsd láthatatlan sugarad!
Hold, Nap és Csillagok! Titkos áramlattal éreztesd!
Muzsikahanggal érintsd meg lelküket! Hagyd szívük
élő, egyenes adásban! Érezhessék kötődésünket!
Anyaság érzése jutalom nekem,
gondoskodás, törődés érzése számomra lételem.
Testi fáradtság mi ahhoz, mit tőletek kapok,
imádat, szeretet érzéshez, mit nektek adhatok!
Ragaszkodásotok, kötődésetek olyan dózisú nedű,
ki nem oltja semmi, mindent felülmúló, hatalmas erejű.
Szeretve valakit érezzük lelke minden strófáját,
magunkat is meglepve álljuk ki az élet próbáját.
Számunkra Ti vagytok a derű, a mindenható jóság,
mindenek feletti, ajándékba kapott boldogság,
természetes, zabolátlan, optimista, bátor,
alkotóképességgel megáldott, lelki társunk!
Ott szeretek lenni, ahol vagytok, s ti is, ahol szeretetet kaptok,
köszönöm és hálát adok érte, általatok lelkem ezt megélte.
Energia nem mehet veszendőbe, nektek adom tovább,
mint öregedő édesanya a legdrágább vagyonát!
Szeretet fűt engem értetek életem végéig,
majd elszállok vele egyszer a magas Égig!
Szívburkában viszlek benneteket tovább, féltőn óvva,
meg ne repedjen rátok gondolva odaát!
XXI SZÁZADÉRT
Isten védd gyermeked e szenvedő világban,
ne engedd elveszni hazugság porában!
Gyarló embereket gyógyítsd ki a bajból,
velünk énekeljék, üdvösség, Megváltó!
Adtál időt nekünk, tékozlóan éltünk,
hűtlen gyermekidet engedd, hazatérjünk!
Bánat könnyeinket bocsánatért ejtsük,
ébredező néped hagyjad, hogy felkeljünk!
Eltékozolt évek szennyes tengerében,
fuldokolva kérünk még egy esélyre.
Gyáván éltünk eddig, nem állunk így eléd,
Bátorítsd a lelkünk, s nem lesz több ellenség!
Beteg ez a világ, szeretne gyógyulni,
erkölcstelenségtől meg akar tisztulni.
Szennyeztük a földet, amit nekünk adtál,
Bűnbánóan nézzük az okozott sok kárt.
Katasztrófák sora meglágyított minket,
esdekelve kérünk, hallgasd meg a néped!
Egyenlőkké tegyél, csak TE vagy rá képes,
a banki világot örökre szüntesd meg!
Ez a földi eszköz nem jóra vezetett,
megtébolyított, akit csak lehetett.
Áldozattá váltunk, most nem a tankoktól,
hanem a számító kapzsi zsarnokoktól.
Sebeink véreznek gyermekeinkével,
Ne hagyj lassú halált belső vérzéssel.
Rövid földi élet sürgeti a tettünk,
bocsáss meg nekünk, hogy tudatlanul éltünk!
Szemfény vesztett néped hozd a vakvágányról,
ne ereszd kezünket, óvj meg a gonosztól!
Biztos vagyok benne örök szereteted,
Üdvösséget adva a jó útra vezet.
IGAZSÁGRA VÁGYVA
Amit most leírok, ne vegyétek készpénznek,
mert igazságok mindenkiben önmagukért beszélnek.
Keressük a leheletét, de csak várjuk hangját,
bezavarva életünk csendes birodalmát.
Arra várunk, hogy majd arat,
betölti a vágyainkat.
Befogadás nélkül viszont
vakvágányon halad.
Ettől az emberiség örökre vak marad.
Szalmaszál gondokkal, ha szembenéznénk,
közbe a hírnévre nem törekednénk,
tükörbe nézve igazságot látnánk,
tetteinkkel szembenézve azonosulhatnánk.
Ősidők óta magunkba hordjuk az igazságot,
mely magával hozza a szabadságot.
Lassan égő folyamat a szabadság vágya,
életed adója ez az örök fáklya.
Ha nem kell az igazság, panaszod se legyen,
e fáklya tiszta tűz, bátorság, nem vehető pénzen,
szövetedbe érlelődik így is, úgy is részed,
ne félj, hogy megéget a gonosz ellensége.
Hazugságba fog elmúlni ez a földi élet?
Sír födte temető lesz a Föld gyáva embereknek?
Az igazság ereje majd vulkánként tör belőle,
porrá zúzva csodás világunk örökre.
Őrlemény lesz szikla is, ember is, pedig nem erre születtünk,
ne hárítsuk hibánk, mert nem kisebbek kevesebbek lettünk,
szégyen lenne zsugorodva elenyésznünk,
ne egymással ellentétben - egyensúlyban éljünk.
KARÁCSONYRA KÉRÉS
Népek éje, szent karácsony, hozzád szól az óhajom,
szeretetet vigyél be minden egyes ablakon.
Oltalmazd a rászorulót, őrizz árvát, beteget!
Simításod gyógyítson meg minden vérző kis szívet.
Szárítsd fel e napon a lecsordult könnyeket,
szeretettel ápoljad a sajgó lelkeket.
Áldott, szép ünnep, hozzál békét minekünk,
sűrű köd ellenére világítsd be éjjelünk.
Karácsonyi izzók beragyogják az egész világot,
fényes díszek káprázatos csillogása ránk sugároz.
Boldogságot hoz a földre e szent ünnep,
a rokonok végre találkoznak békességben, összeülnek.
Jégvirág az ablakokból leolvadni látszik,
a meghittség a szívekből odáig sugárzik.
Csengettyű szól, csillagszóró fénye játszik,
az emberek bágyadt arca örömtől szikrázik.
Ez a nap nem múlhat el nyomtalan, jól tudom,
egyre több érző szívet érint meg szeretet-dallamod.
Üzeneted elér ma gonoszokhoz is, tudom,
szégyenükben főlehajtva rájönnek, ez egy alkalom.
Rebbenek a gyertyalángok, fenyőillat hömpölyög,
lelkünkbe gyújts pici gyertyát, ez adja az örömünk.
Hadd játszhassunk játékunkkal, reményünkkel szüntelen,
Egész éves ajándékunk, ez legyen, mely nem fogható kezekben.
Élünk bejglin, csemegéken ezen a szép ünnepen,
a szívek megremegnek, de érintésed az üzenet.
Már alig várjuk, majdnem itt van, szóljanak a harangok,
a szívemből a szívedig csak egy érzést adhatok.
Ez az éjjel tele fénnyel, mikor szikrázik a hó,
az életben egy új lap mire bármi írható.
A világnak azt kívánom, hogy legyen szívben a karácsony
minden nap, míg a szíve él és megdobbanhat.
Minden szívben égjen végre a szeretet lángja,
legyen már valóság a világ világossága.
Változtasd a reménytelent reményteltté,
sose késő a segítség, jöjj el hozzánk mindörökké.
KARJAIDBAN
Alkonyatnak aranypora
arcomat lágyan nyaldossa,
látnom kell még színek sorát,
éreznem ujjaid nyomát.
Későn érő édes termés
zamata hoz új bizsergést,
kedvem élénk, könnyen szállok,
fájó múlttól messze járok.
Nemes fényed táplál egyre
karjaidba feledkezve,
nem vágyom el innen soha,
Te vagy szívemnek otthona.
Ragyog világ körös-körbe,
napjainkat gyümölcsözve,
csókjainkból nem engedünk,
szerelemmel ölelkezünk.
Tűzliliomként szól szemed,
simogat és szívből szeret,
ha nem lennék közeledbe`,
szíved akkor sem feledne.
KINCSÜNK
Csillagot dajkálón nézek sötét égre,
keresve kincs helyét, ráérezve végre,
szárnyakkal angyalkák bizsergően hatnak,
habzó folyamárban hajnalra kacagnak.
Szívemben a kincsem szerelmet élesztett,
vágyom mosolyod, mely édesen ébresztett,
mindenem, örömöm lelked nyílt ajtaja,
bezárom ott magam, maradok lakója.
Perzselő parazsad, vággyal teli lényed,
szomorkás barna szem engem megigézett,
tündérkeringődtől csodákat élek meg,
összefonva lelkünk egymásért megremeg.
Betűidből kaptam rózsát csokorszámba,
illattól bódultan omlok karjaidba,
pezsdítő csókokkal egymást igazolva,
tiszta tekinteted habcsók az arcomra.
Hidegtől búcsúzva köszönj el a bútól,
romantikus hajnal karjaidba` hódol,
vallomásként éppen tárulkozik szívünk,
szerelemtől párás közös lélegzetünk.
Merítsünk a kútból, mit sors adott nekünk,
belső hangot adva szívet melengetünk,
példás kis pillangó metamorfózisa
nyelette könnyeink, mosollyal nyaldossa.
Törjük szét ezerszer az ördög vekkerét,
ne szabja ránk többé némaság csúf percét,
kegyetlen hallgatás, belső önpusztítás,
temessük végleg el, nem lehet mulasztás.
Atlasszá fejlődve bírjuk világ gondját,
háborgó hurrikán elszégyelli magát,
látván, mit szerelmünk egymásból teremtett,
földön túl is él, mint Isteni szeretet.
KORAVÉN
Te vén tél, ne büszkélkedj!
Úgysem leszel a nyárral versenyképes.
A nyár fiatal, lángoló,
a tél rideg és vérfagyasztó.
A fiatal erős, féktelen,
Az idős ezzel szemben védtelen.
A módi, az erősebb a gyöngét elnyomja,
ahelyett, hogy felkarolja.
Voltam már fiatal, és nem vagyok vén,
Szültem már gyereket kettőt, nem egyet én.
Többet is nevelek rajtuk kívül még,
Az életem ettől lett százszorszép!
Úgy döntöttem, fiatal már nem lehetek,
De nem leszek még vén,
Inkább a jelenkorban leszek Koravén,
hogy fel tudjak állni, s másokat felsegíteni én.
Ez az állapot legyen életem!
Hogy a Tavasz és az Ősz között
ne legyek védtelen.
Hadd segítsek a felnövőn és a felnőtten!
Ezt add meg nekem, Istenem!
Hálám jeléül, szülőkön, gyermekeimen
segíteni tudok.
Nagy ajándék tőled, örök fiatal vagy,
Koravén maradok!
S vigyázz cudar tél,
S te is, te ravasz nyár!
Már az én szívem örökké ég,
S te nem befolyásolod már!
Az erő létemben nem ingatag,
Te is ezzel segíted majd magad s másokat,
S hogy örök fiatal, vagy koravén,
Teljesen mindegy, csak ember legyek én!
MAGAMBAN HORDOZLAK 
Szabadon szárnyalok magamban hordozva,
szükségem van reád, mint fényre, napokra.
Mosolyod érintő melegséggel tölt el,
őszinte féltéssel betakar, átölel.
Elvitted fájdalmam, sebeitől óvtál,
napvilág hírnöke, reményfutár voltál.
Nyoma sincs könnycseppnek, legjobb sminkem lettél,
nem vehető ékszert sajátommá tettél!
Rám ruháztad a lét legszebbik ruháját,
selymes bársonyosság kéjes birodalmát.
Mikor csend uralja 
végtelent, égboltot,
s huncut szemű csillag kettőnkre pislogott.
Vidáman hömpölygő glóriája körbe,
békességsugárként érkezett a földre.
Szertelen csapongva kísérték Angyalok,
hajnal madarai zengtek szívszózatot.
Bántót véletlen sem, ezt tartsd meg belőlem,
visszhangként szavaim vidd magaddal tőlem.
Szívembe csakraként rejtetted az álmot,
tiszta érzésekből fontál valóságot.
Betűkké formáztad, reszkessen testében,
lásd hát önmagadat léleknek tükrében.
Ott van tüze, éke lobbanásaimban
rólunk, hozzád szóló vallomásaimban.
MAGÁNYOS VÁNDOR
Ballada
Út szélére roskad, bágyadtan szemlélget,
nem bírja már tovább, lehúzza enyészet.
Még mikor elindult, erős volt és bátor,
ezen gondolatok emésztik sorsáról.
Szomorún döbbent rá, szép napoknak vége,
egyedül maradt ő, árván, vénségére.
Szívében fájdalmak keserű kérdéssel,
így szenvedett szegény bánatos érzéssel.
Töprengve égre néz: - Istenem, én neked,
ugye, nem tagadsz meg, maradtam gyermeked?
Tekintve magasba hang nem jön ajkára,
fáradtan leomlik kemény útpadkára.
Mikor ébredezett, hűvösséget érzett,
takaró az égbolt, csillag az ígéret.
eszmél újra, arra, bizonyos jóságra,
Úrnak szolgájaként visszatér útjára.
Kedves faluba ért, szeretet sugárzott,
aranyos anyóka kíváncsian állt ott.
Mily távolról jöhet, ki csak földet nézi,
finom szavaival vándort megkérdezi;
- Éhes-e, szomjas-e? Szeretne pihenni?
Nem hitte a vándor, kérdés őt illeti.
Figyelt némán, mint az este, ében égre,
mikor szólította Urát üdvösségre.
Noszogatja néne, tereli udvarba;
- na jöjjön már, hallja, ne legyen ily mafla!
lázas szeme csillog gyöngykapun betérve,
gyémántként csillan meg egy könnycsepp szemében.
Megszépült a világ, vagy csodák történtek?
Tegnap minden szürke, ma mennyei kék lett!
Leült, heveredett, fürdött szeretetben,
angyali női hang által, bűvöletben.
- Én megváltó Uram, köszönöm figyelmed,
nem hagytad útszélen heverni gyermeked!
tudtam, nem tagadsz meg, lidérc volt az álmom,
feloldottad véle rút nyomorúságom.
Elaludt a vándor boldog mosolyával,
ahol jár most, virágmezők garmadával,
súlyos terhére már többé nem emlékszik,
megkönnyebbült lelkét csillagok igézik.
MÉG EGY KIS PARAZSAT
Sötétség fényes nappal, mikor ágynak dönt,
merengek bódultan, miért hozzám jön,
tisztulás folyamata mélyen felkavar,
agyamból indult ki eme elmebaj.
Hagytam, gyengéd pillanatban kihasználják lelkem,
szeretetre vágytam, nincs mit szégyellnem.
Keserédes szájíz oka naivságom,
majd ha feleszmélek, regenerálódom.
Hártyavékony lelkem érzékenysége mérettetett,
gyengédségem kihasználták kegyetlen emberek.
Nem hiszek mesékben, mégis megaláztak,
jóságomért kis híján elvesztettem felépített váram.
Erő nélkül küzdőtérre menni nem lehet,
ha nem vigyázunk, kegyetlenül elsöpörnek.
Magával visz, eltipor, megaláz a gyáva,
soha ne lépj számító csalók aurájába.
Éreztem, hogy kapzsi, önző, aki megérintett,
gyönge pillanatban ez épp elég rés lett.
Rosszabb, mint az árvíz elleni küzdelem,
itt egyedül nekem kell gátat építenem.
Farkastörvény, szükség van rád mégis?
Szalmaláng életünk mások nem kímélik?
Add a szikrát lelkem, de már erősebbet!
Gyarló emberek távolról érezzék a pusztító tüzet!
MIKULÁS . . . . . . . . . 
Fehér csillag hull az égből
szaporán, szaporán.
Vidám dalt susog a szél is,
ahogy fut a szán, fut a szán.
Azt dalolja minden ember
boldogan, boldogan,
Télapó ma újra
köztünk, köztünk van.
Szól az ének, szól a hála,
ajkakon, ajkakon,
Ezért boldog minden ember,
e napon, e napon.
Recseg a hó most igazán,
itt a tél, itt a tél.
Piros csomag sokasága
földet ér, Földet ér.
Sok mosolyt csal az orcákra
hajnalig, hajnalig.
Boldog szívek sokasága
szeretettel megtelik, megtelik.
NAGY SZAKÁLLÚ TÉLAPÓNAK
Ó, te nagy szakállú óriás,
hó-országból jöttél, ez nem vitás.
Mindenki vár szeretettel,
a méltóságod égig emel.
Minden évben nagyon várunk,
akkor is, ha nagyon fázunk.
Ha meglátunk nagy subában köztünk,
mindannyian rögtön felmelegszünk.
Idős lehetsz, nagyon öreg,
már a nagyszülőket is szeretted.
Mióta élek, annyira tisztellek téged,
eszköze vagy te az én jó lelkemnek.
Nincs oly jóságos a Föld kerekén,
jártál a világnak minden szegletén.
Megérintettél, akit csak lehetett, e földtekén,
a szívek húrját te már megpengetted rég.
Feléd száll e napon száz és száz harang,
a sok csilingelésed legeslegszebb visszhang,
Isten hozott, várunk nagy-nagy szeretettel!
Szeretnénk, ha maradnál, soha nem mennél el.
Tudjuk, hogy ezt nem teheted, mert máshol is várnak,
a szívünket megtöltötted szeretet lángjával.
Akkor is melegít, ha te már elmentél,
s amit hagytál nekünk, gyönyörűbb mindennél.
Köszönjük a jóságot, a sok-sok békességet,
amit közénk hoztál, sírig tartó menedéket.
Továbbadjuk, mert már tudjuk, a legnagyobb ajándék
a szeretet, mit mi magunk oszthatunk szét.
NAPSUGÁR MOSOLYA
Napsugár, mosollyal kápráztasd a rétet,
kék búzamezőkön álmainkat védjed,
hófehér pillangók keringőjét kísérd,
tücsköknek zenéjét felhők fölé vivéd.
Sugarad patakok sodrását színezik,
méhecskék nektárját csápjaid mézezik,
mérföldet megtettél, soha nem adod fel,
vakító fényeddel buzdítsz, varázsolsz el.
Könnyeket szárítod, bárányfelhőt ringatsz,
zokogó párnákból kristálygyöngyöt villantsz,
elillan fájdalom csillagfény jön égre,
kegyes napsugarunk szerelmet tölt végre.
Olajzöld pázsit fekhellyel elcsábít,
végtelen érintés bizsergőssé válik,
mezők édes álma szép kép égnek vásznán,
ódát szaval, igét mormol madár szárnyán.
Csábosan felreppen égre, mámort ontva,
angyal útján kísér kottát adagolva,
felhőt formáz, legszebb szívalakba képzi,
szerelmes szíveket rögtön megigézi,
Múzsa csókja ettől édes, igaz ékkő,
Romantikus szívét most már nem kímélő,
esszencia vérnek minden apró nedű,
ettől lett az élet főnixként nagyszerű.
Ringatózik csendben csöpp virág szirmában,
rózsabokrok zsenge harmatos burkában,
hajlanak előtte szelek és viharok,
este méltósággal ereszt le kalapot.
ÖRÖK IZZÓ
Gyermeki tisztaság lelkem megérinti,
csillogó kép szobám méltósággal tölti,
porszemnyi életem óriássá nőve,
ömleszt örömkönnyet ámuló redőmre.
Rebeg a levegő, tombol az akarat,
ünnepi lázban ég gyöngyöző áradat,
világít, töltődik, soha nem hull alá,
viszi tovább éned, hitedben maradtál.
Mélységből feltörő, égbeszálló sóhaj,
emelt hangulat győz, vért izzó vonóval,
fokozott küzdelem oldja a köveket,
megtörve akadályt, leköröz hegyeket.
Energia, szándék, pozitív katódok,
világ benned pulzál, nincsenek anódok,
nem falaz már árnyék, mesés holnap elér,
kitartásod jóért mindennél többet ér.
Új erő születik, nyűg felejtve jár,
cél felé, magasba, sas erejével száll.
Jászolban született vágyaink ékesek,
gyémánt erejével óvja életetek.
Nem győzött a gonosz, zuhantunk, remegtünk,
töretlen szívünkben ismét úrrá lettünk.
Magyarok Istene nem hagy még leírni,
fölöttünk keselyű, de le fogjuk győzni!
Ki ott állsz fa alatt, jusson majd eszedbe,
gyertyád fénye felér segítőd szívébe,
melege visszatér, érzed majd erejét,
Isten érted égő, örök szeretetét!
PEZSGŐBONTÁS
Eljött az óra, a perc, amikor durranhat a pezsgő,
feledjük a rosszat, jöjjön jobb esztendő!
Barátainkat őrizzük meg, mindet!
Add meg uram a jövő évi kenyerünket!
Vedd le rólunk a sok gondot, 
anyák szíve így lesz boldog!
Hurkát a fazékba, zsírt a szilkébe,
jó termést a gazdák földjébe!
Konfettik repüljenek, vigyék hírül nektek,
Őszinte szeretettel kívánok Boldog Új Évet!
SZERELEM
Agyvelőt rendítő, szívet dobogtató,
üstökös lángjaként égő szemet adó,
új világot hozó könnyed, szelíd lélek,
holdudvarában Én felhőtlenül élek.
Égjen örök tüzed, fényedben ragyogjak,
költészet, szerelem, lényedben habozzak,
betelni nem lehet, jóságod végtelen,
feléd nyújtom kezem, legyen ez végzetem.
Mámoros lomb alatt, részegülten állok,
rólad álmodozva földön eget látok,
dalolj, pacsirtám, még új hajtások jönnek,
szívem is tele lett, nézd, hogy feléd törnek.
Beléd kapaszkodom, mert nagyon szeretlek,
oltalmazlak, védlek, soha nem eresztlek,
viszonozd érzésem, lelkem azt kívánja,
SZERETET MINT ÉTEK
Szeretetből táplált gondolat születik meg bennünk,
olyankor boldogabb a világ is körülöttünk,
reményszigetet hoz létre bensőnk,
a madarak is boldogan repkednek felettünk,
Mindenki érzi, szeretettel nehéz feladat is könnyebb,
fáradtságos munkád verejtéke, az érzékeny könnycsepp,
forrásvízzé válik tőled, a tetteid szelídítik, érlelik meg,
részesévé váltunk a világ emberhez méltó körforgásának.
Meghatódva nézem változásaid, csodás természet,
Te mindig tudod, minek kell jönnie, mit kell lépned.
Hol tanultad szabályaid anno, vagy csak kaptad?
Megdöbbent példamutatásod, követlek, mutassad!
Nem takarnak lombok előlünk, nagyon is létezel,
adsz nekünk, érezzük, hogy következetesen szeretsz.
Belőled feltörő kincs minden rád figyelőt felemel,
ámulunk bámulunk, okulunk, alázattal csodálunk.
A globalizált társadalomban lehet, nem felelek meg,
nem hódolok be diktatúrának, terrornak,
természetes, önállóan gondolkodó maradok.
Beilleszkedve boldogságot, vagyont kaphatok?
Talán, de szerintem csak választást kapok.
Muszáj helyesen döntenem, mert rájöttem,
képesek nélkülem is lejátszani szerepem,
működik minden tovább, akár esztelen.
Megvásárolható itt minden, arrébb tolva a jogot,
de emberi elme ezekhez lassan már elfogyott,
dönt majd a véletlen, magasabb szellemű kiáltvány,
járjátok utolsó táncotok, természetből kiesten.
Szegény tartja el a gazdagot, végzetes felfogás,
a fény mást mutat, jön a fátum, a változás.
Rabszolgaként élek, de parancsot más szegett,
ha ember nem vigyázott, majd megteszik az égiek.
Elismerés, cím így jogtalan, ha átlépnek a gondokon,
elmegyünk a természet mellett irdatlan viharos úton,
nem bűnbánatban kell epekednünk, jóindulatunkon,
bátorsággal, hozzáállásunkon kell változtatnunk.
Ne eldobható dolgokra törekedjünk, szép csomagolás
nem lételemünk, ha kukában végzik, ma már autó, bútor,
de nem kívánt terhesség is eldobható, saját életed
ne add ilyen posztra, ne akard, hogy bolygód más uralja.
SZILVESZTER . . . . . . . . . . 
Cseng a pohár, tányér csörög,
háziasszony százzal pörög.
Sül a kolbász keringőzik,
malac sem rí, most már izzik.
Sürög-forog az aprónép,
a konfettit, most szórja szét.
Szól a duda, víg a nóta,
a szilveszter, de jó móka.
Tűzijáték a szomorúságot elűzze! 
Vigyázz, vissza ne szökjön jövőre.
Viccet mondj, most ne prózát,
mulassunk át az éjszakán.
Boldogságot varázsolj az arcokra,
ne felejtsd el 365 nap múlva.
Durranjon a pezsgős kupak,
édes szájjal adj csókokat,
táncoljatok békességben, örömben,
kedvetek fokozódjon az újesztendőben.
Legyen végre szerencséje a népnek,
ne csak mindig a pénz szerelmesének!
SZÍVBŐL NŐTT VIRÁG
Kedvesem születésnapjára!
Születésed napja "vagyon,"
mekkora csak én tudhatom,
boldogságunk sok-sok karát,
táncba visszük csillag hadát.
Kápráztattál, fénnyel jöttél,
csodálatos társam lettél,
nyiladozó nárcisz fecseg,
ünneplő színben rád nevet.
Ébredtél a kikelettel,
ébreszt finom lehelettel,
súgom halkan méltósággal,
itt vagyok ezer áldással.
Kérem a Jó Istent szépen,
hagyja vénád mindig épen,
írhass, alkoss, mélytől égig,
maradjon fent ezer évig.
Biz én, be nem telek vele,
megérint friss üzenete,
Szívembe nőtt színes csokor,
abból adok hajnal ötkor.
Szavaidtól mit olvasunk,
néha könnyet is hullajtunk,
add ezt örömöt meg nekünk,
Zolim, téged így szeretünk!
TAVASZI PEZSDÜLÉS
Csábító a hajnal, fehér felhőfodrok,
megbékélt túlélő füvek, fák és bokrok.
Tavaszi bimbózó virágok mosolya,
színpompás napjaid varázsát hordozza.
Lenyűgözni készül újra a természet,
félig a hó alól magvakat bizserget,
napsugár táncával kísér a szabadba,
meleg lágy szellővel, bibét cirógatva.
Harmatkönny felszárad, gyémántgyöngy megcsillan,
végtelen színpompa szemedben felvillan,
nézed elbűvölve, messzeségbe révedsz,
ringató élménytől Te is újjáéledsz.
Vedd át a ritmusát féktelen nevetve,
lényedet átjárja boldogsággal töltve,
tested, lelked engedd felhőtlen örömnek,
rosszat eleresztve, élve a gyönyörnek.
Pici madárkáink szívhez szóló dallal
vidámságról szólnak minden új tavasszal.
Pirkadat pírjával reményt szór szívünkbe,
parányi ékkőként ragyognak lelkünkbe.
Eltűnt a szürkeség, áttörte tiszta fény,
bújósan simogat arcunkon csillagfény.
Gyengéden ölelve költötte új dalát,
ontja ő, hogyha kell, mennyei italát.
Itatja parkokat, oldva a szomjukat,
borostyánt öntözve, hódítva új utat.
Szédítve egyszerre égboltot, földeket,
bebújik szívekbe, érintve sok embert.
Ünnepet hordozza tavaszi hírnökkel,
ő szülte virággal, boldog emberekkel.
Fényéhes nemzedék, élvezd a lényegét,
köszöntsd őt féktelen, imádd az eljöttét!
TÁVOLI FÉNY
Távoli fény, te vagy nekem!
Bearanyozod az életösvényem.
Távoli fény, maradj velem,
Világítsd meg buzgó lelkem!
A Nap, mi rám ragyog, élet nekem,
Hozzád nem ér fel, nélküled elveszem.
A Hold, mi éjjel rám mosolyog,
S a csillagok, csodás ajándékok.
Te különös fény, meghódítottál!
Számomra mindig utat mutattál.
Ki vagy te? Hogy éltetsz engem?
Erőm vagy, s csodás hitem.
A tündöklésed nem fogható!
Mindennél fontosabb hű tanító.
Távoli fény, maradj velem!
Méltó leszek, megígérem.
Mi körbe vesz, a szürkeség, e reményvesztett ország,
Általad esélyt kapok, leveted a ködfátylát.
Öreg lámpás, te örök izzó!
Nincs forrás, tőled szívbuzdítóbb.
ZORD VÍZIÓK ÉJÉN
Hibás génem meg nem értem,
önbizalmam el hogy érem,
másban erőt, csodát látok,
én meg sötétben kószálok.
Változást vár kóbor lelkem,
hol a tisztás, merre higgyem?
Langyos mélység rabja vagyok,
eressz feljebb, megfulladok.
Könnyű annak, nem méricskél,
erősebb is mindenkinél,
egója száll, égbe repít,
kínos karmák nem égetik.
Szétzúz sziklát, megtör átkot,
magához vonz hamisságot,
engem folyton földre téveszt,
halálra szán titkos végzet.
Tükröm rám néz, félig rendben,
sajnos néha mégis reccsen,
zúzott képről homály tekint,
rám vicsorog, gúnyos megint.
Életvizet hadd nyelek még,
mily zavaros, jóságos ég!
Kertem pusztul, hol építsek,
tévedéstől csorbult hitek.
Halálhörgés az önzőség,
birtokolni nagyképűség,
hamis álom, üres tetem,
menetel sok szó üresen.
Hideg csókok jéggé fagynak,
mély verembe porlasztanak,
jótettemért csak elvesznek,
korlátlanul mind ők mernek.
Tépett szalag, nyerő futás,
cipőm fűzöm, lesz folytatás?
Tépelődöm, hogyan tovább,
eltévedtem, ez csalódás?
Megfáradt agy, túlpörgött kép,
feltörhet még új képesség?
Szilánk maradt, mire elég,
szövődménye tervtelenség.
Nem akarva bűnbe élek,
lidércek is kísérnének?
Ez a sziget lakhatatlan,
végtelen ég, itt ragadtam?
Elmúltak már mesék, álmok,
paradicsom szélén állok,
sóléből oly sokat nyeltem,
virágok közt hervadt lettem.
Csontig égtem, bordám repedt,
teljesen ép nem lehetek,
súlya nehéz, rád nem rakom,
büntetésem elfogadom.
2015., A lelki terrort szenvedett nők hasonlóképp érezhetnek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Piszár Éva |
|
|
|
|
|
Offline
